"Hajnalban kiültem a tanulóba, hogy megnézzem a napfelkeltét egy kávé és egy szivarka mellett. Mint minden ilyen alkalommal, ismét rácsodálkoztam erre a lehetetlen gyönyörűségre. Ahogy a várost lassan egyre több és több fénnyel borítja be a lángoló tűzóriás. Ahogy a különböző összetételű felhőket fokozatosan színezi narancssárgára. Ahogy kellő világosságot áraszt, és hirtelen lekapcsolódnak az utcai lámpák. És ahogy szépen lassan, de mégis szemmel láthatóan felbukkan a horizonton a Nap. Az valami csodálatos.
És megértettem. Semmi más nem számít. Csak ez. Hogy ezt a hihetetlen, könnycsordító gyönyörűséget meg tudjam osztani valakivel. Minden ebből fakad. Nem kell leszögezni semmi mást. Csakis ennyi kell: egy olyan lány, aki osztozik velem minden örömömben, és én tudok osztozni bármilyen boldogságában. Akivel ki tudok ülni a Sas-hegyre, és végig tudom nézni, ahogy felkel a nap. Aki ugyan olyan kéjesen veti bele magát minden élvezetbe, mint én. És aki társam lesz mindenben, ami gyönyörű.
Ha egy lány erre képes, akkor ő az ideális párom."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése